Boldis-Molnár Anna

💚Boldis-Molnár Anna vagyok, a MannArt Stúdió tulajdonosa, s mint babahordozási tanácsadó csatlakoztam a Születésünnep csapatához. 👩‍🎓Végzettségeim szerint tanítónő, angol szakos tanár, lengyel szakos bölcsész és nemzetközi kapcsolatelemző (kulturális diplomata) vagyok. 👩‍👧‍👦Jelenleg legfőbb hivatásom az anyaság, amit 4 gyermekem mellett nap mint nap gyakorolhatok, illetve édesanyatársaim segítése, támogatása olyan területeken, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak tanulmányaimhoz, érdeklődési körömhöz.
💚Első gyermekem első hónapja igen nehezen indult, ekkor ismerkedtem meg a babahordozással, mely a gyermeknevelésről alkotott nézeteimet gyökeresen változtatta meg.
💚A hordozás olyan kulcsot adott a kezembe, melynek hatására kompetensebbnek, teljesebbnek érezhettem az életünket, nem beszélve arról a közelségről, amit hordozás közben élhettünk át. Eleinte szkeptikus családtagjaim is gyorsan felismerték a hordozás adta lehetőségeket, így ők is segítséget kértek az eszközhasználat elsajátításában.
💚Ez indított a hordozási tanácsadói képzés elvégzésére. Az első képzést 2017-ben Temesváron, angolul végeztem a Die Trageschule szervezésében. Majd, hogy tovább képezzem magam, a Beli Buba Hordozóiskola köreiben 2019-ben egy újabb képzésen vettem részt, amely tökéletes kiegészítője volt korábbi ismereteimnek.
💚A babahordozás mellett mérhetetlenül fontosnak tartom a fenntartható fejlődés témáját, azon belül is a ♻️zöld gondolkodást🤰babavárás és 🤱gyermekvállalás alatt. Igyekszünk életünk mindennapjait ennek jegyében megélni, kezdve a mosható pelenka használattól, a tudatos vásárláson, saját, vegyszermentes 🏡konyhakert művelésén át a család logisztikájáig minden területen.
Találkozzunk a Születésünnep Kecskemét programsorozatán:
📝Május 12-én a Hordozós Fesztiválon
📝Május 13-án a Kecskeméti Hordozós Klub alkalmán
📝Május 5-én az Zöld gyermekvállalás előadás, beszélgetés keretében
Elérhetőségeim:
➡️ MannArt Stúdió és Boldis-Molnár Anna- hordozási tanácsadó
📷 @mannart_studio és @kecskemetihordozos
📞+36205690068
📧 annamolnar26@yahoo.com